EUR/USD MEGTAKARÍTÁS

Egy új befektetés, amin érdemes legondolkozni, sőt nem csak elgondolkozni, hanem ki is használni ezt a lehetőséget!
A jelenlegi inflációs helyzetben és az Euró, Dollár erősödésének köszönhetően a nem csupán az alapok hozamából lehet nyereségünk, hanem a devizaárfolyam változásból is.
Az Aegonnál egyedülállóan nem csupán az Eurós alapokból lehet választani, hanem Dollár alapokból is.
2010-óta a Dollár árfolyama 206%-ot emelkedett, az Euróé 147%-ot.
A hazai befektetőknek már rég nem idegen a devizás eszközalap. A mostani helyzetben pedig egyre többen menekülnek devizába.
A Jádét azoknak az ügyfeleinknek ajánljuk, akik hosszabb távra tervezik befektetni pénzüket, meg akarják védeni megtakarításaikat a forint gyengüléstől és a deviza betéti kamatszinteknél magasabb hozamot szeretnének elérni.
Azaz dupla nyereség is keletkezhet, hiszen így két oldalról is képződhet haszon: egyrészt az árfolyamnyereségből másrészt a befektetési hozam révén. Ez a jelenlegi gazdasági környezetben, a vérzivataros időkben mindenképp nagyon fontos!
A megtakarítás 15 évre szól, de ez lejárat előtt meghosszabbítható. Menet közben rugalmasan alakítható minden, és gyakorlatilag minden élethelyzethez tud alkalmazkodni a megtakarítás a rugalmasságának köszönhetően. Harmadik évtől szabadon hozzáférhető a megtakarítás. Van lehetőség a díjakat módosítani, szüneteltetni. Az első három évben növelni lehet a díjon, a harmadik évtől lehet csökkenteni, vagy akár szüneteltetni, ha olyan az adott élethelyzet.
A 10. és 15. évben a biztosító bónuszként kifizet az ügyfélnek az egy éves díjnak a 70%, illetve 30%-át.

Magyarországon a készpénzállomány mellett a folyószámlákon több mint 17 ezer milliárd forint pihen - és veszíti értékét most napról napra.
Az elmúlt tíz évben csak minimálisan csökkent a készpénzben, folyószámlákon vagy lekötött betétben álló vagyonhányad Magyarországon, és ennek most az infláció kárán sokan megihatják a levét.
Karagich István szerint nem csupán öngondoskodási öngyilkosság, de rövid távon is rendkívül kockázatos most befektetlenül a bankszámlán vagy például látra szóló bankbetétben tartani a pénzünket.
Minden eddiginél fontosabb diverzifikálni, azaz többféle pénzügyi termékben tartani pénzünket a 420 forint közeli euróárfolyam, az elszálló infláció és a folyamatosan emelkedő kamatok miatt.

- Amikor 310 volt, nem gondoltuk, h felmehet 370-re???
- 2022 - 400 most már!!!!
- Napjainkban pedig 430-ról és 450-ről is lehet hallani.
A magyar deviza alulteljesítő a régióban, sőt lassan a teljes feltörekvő piac egyik leggyengébb láncszeme. A háború kitörése (február 24.) óta a forint nagyjából 12%-kal gyengült az euróval szemben, miközben a lengyel zloty 2,5%-ot, a cseh korona pedig 0,5%-ot veszített.
Mindenestre nem tudjuk megmondani mennyi lesz az EUR/HUF árfolyama 1 év múlva, 370 vagy 450? Ki miben hisz, ezért jó a megtakarításunk egy részét kemény devizában tartani, egy részét forintban..
- Az euró előnyei között számos olyan is van, amely összefügg egymással. Például a gazdasági stabilitás kedvezően hat a tagországok gazdaságára, mivel lehetővé teszi, hogy a kormányok terveket készítsenek a jövőre nézve. A stabilitás az üzleti szférának is hasznára válik, mivel csökkenti a bizonytalanságot, és ösztönzi a befektetéseket. A munkavállalók számára pedig mindez nagyobb mértékű foglalkoztatást és jobb minőségű munkahelyeket jelent.
- Méretéből adódóan az euróövezet a globális gazdaság színterén is új lehetőségeket teremt. Az eurózóna vonzó térség a nem uniós országok vállalkozásai számára is, ily módon a közös fizetőeszköz előmozdítja a kereskedelmet és a beruházásokat.

- Június elején történelmi mélypontot ért el a forint az amerikai dollárral szemben, átlépte a 376,7 forintos árfolyamot is.
- 52 hét alatt 33 százalékkal került feljebb az árfolyam, hiszen a 283 forint körüli szintről emelkedett 376,75 forint fölé.
- A forint gyengeségét jól mutatja, hogy a dollár és az euró majdnem paritásban van, mivel a közös európai valuta egy év alatt 13 százalékot gyengült az amerikai fizetőeszközzel szemben.
- Összegzés mind a magyar infláció kiemelkedése, mind a HUF gyengülése alátámasztja érdemes akár a magyar forintunkat átváltani euróra vagy dollárra, de a legjobb talán mindkettőre.
- Válságokban kiemelkedően erős a dollár.
- Továbbra is a dollár a világ elsőszámú tartalékdevizája, még ha történtek is kisebb lépések az amerikai fizetőeszköz uralmának letörésére, például Kína vagy Oroszország részéről.
- Európában egyre nagyobb az áremelkedés az energiahordozók miatt
- A háborús helyzet elsősorban Európa gazdaságát sújtja
- A kínai gazdaság is visszaesett a Covid válság miatt, de újra erősödik.
- Az orosz gáznak és az olajnak nem annyira nagy az USA kitettsége, ezért a gazdaság jobban bírja ezt a háborús kitettséget. (A szankciók Európát jobban érintik.)