A biztosítós is ember…

2021.10.21

Mindig igyekszem felhívni a partnereim figyelmét arra, hogy milyen jelentősége lehet egy életbiztosításnak. Mert soha nem lehet tudni, hogy mikor történik velünk valami, amire nem számíthattunk előre, nem volt előre látható.

Nyilván szakmai ártalom is, de mindig azt mondom mindenkinek, hogy legyen mindenre biztosításunk, csak sose legyen rá szükség. Általában minden vagyontárgyunkat bebiztosítjuk, közben pedig sokszor a legnagyobb értékünket, a saját életünket, az egészségünket nem biztosítjuk. Pedig a tárgyak nélkül lehet élni, de az egészségünk nélkül csak nehezen.

Soha nem lehet tudni, hogy mikor történik velünk valami, vagy derül ki valami az egészségünkkel kapcsolatban.

Én például nemrég elmentem bőrgyógyászhoz, mert volt egy elég ronda folt a hátamon, ami már egy jó ideje ott volt, és egyre csak nőtt, és a fejtetőmön volt egy elég ronda kinövés, de szerencsére még nem néztem ki úgy, mint egy unikornis. 

Magánkórházba mentem, mert hát kinek van kedve várni egy vizsgálatra hónapokat a közegészségügyben. Így még aznapra kaptam is időpontot. A doktornő megállapította, hogy mind a két "dolog" a testemen basailoma, azaz rosszindulatú bőrrák. Hirtelen leizzadás, és pánik, hogy akkor most mi lesz, mi lesz a 8 hónapos kislányommal, mert a rák szóról hirtelen nem a legjobb dolgok jutnak az ember eszébe, hanem a legrosszabbak. Aztán amikor már kicsit magamhoz tértem, mondta a doktornő, hogy azért ne ijedjek meg annyira, mert ez nem olyan típus szerencsére, ami áttétet tud okozni. Csak nagyon ritka esetekben, de ettől függetlenül minél előbb el kell távolítani.

Kicsit megnyugodtam, hogy akkor még sincs itt a vég, pedig már azon törtem a fejem, hogy milyen megtakarításaim és életbiztosításim vannak, amikkel a családom jövőjét biztosítani tudom. És bár van bőven minden, rájöttem, hogy sosem lehet elég...

A biztosításoknak köszönhetően a diagnózist követően pár napra már mehettem is a műtétre. Két műtét is volt, egy amit sebész csinált, és egy amit plasztikai sebész.

És mindezt a biztosító fizette! 

Te tudnál valamit tenni, ha valami hasonló eset történne ma veled? Van biztosításod?