Erste: remek év lesz 2021 a tőzsdéken - Itt van, mibe érdemes fektetni
A fiskális és a monetáris stimulusok illetve a kedvező vakcinahírek hatására nagyot raliztak idén év végén a világ tőzsdéi, az árfolyamok emelkedése pedig 2021-ben is tovább folytatódhat, igaz, itt már érdemes lesz körültekintőbben választani a régiók, szektorok és egyedi részvények között. Az Erste is közzétette 2021-es kitekintését.

Remek részvénypiaci kilátások
Az Erste várakozásai szerint 2021 kifejezetten erős év lesz globális szinten a tőzsdei vállalatoknál, a jövő év első negyedévében folytatódhat a vállalati profitbővülés, a legerősebb év/év alapú bővülést majd a második negyedévben láthatjuk, részben bázishatás miatt, ugyanis az idei második negyedév kifejezetten gyenge volt.
Globális szinten a tőzsdei vállalatok bevételnövekedése 10, profitbővülése pedig 27 százalékos lehet 2021-ben az Erste szerint, a fejlődő piaci vállalatoknál 13 illetve 25 százalékos lehet jövőre a bevétel- illetve a profitbővülés.
A 2021-es előretekintő P/E-ráta 18,8, az előretekintő osztalékhozam pedig 2,8 százalék globális szinten, az Erste szerint ez az árazás indokolt, figyelembe véve a növekedési kilátásokat, a részvények most vonzóbbak, mint a kötvények.
Az elemzőház szerint a globális részvénypiac 2021 első negyedévében 0-5 százalék közötti mértékben emelkedhet, elsősorban a ciklikus szektorok vezethetik az emelkedést.
Pozitív kilátású szektorok
Technológia
A globális technológiai részvényindex idén euróban 33 százalékot emelkedett, nagyrészt ez húzta felfelé a globális részvénypiacot, mivel a globális részvényindexben 22 százalékos a szektor súlya. A pandémia miatt felgyorsult digitalizáció több tech cégnek is kedvezett, magas bevételnövekedésről számolt be idén többek között a Netflix, a Tencent, az Activision Blizzard vagy az Electronic Arts. A teljes szektor bevétele idén várhatóan 6,6 százalékkal nő, miközben a profit 10,2 százalékkal bővülhet.
2021-ben a tech vállalatok bevétel- és profitbővülése tovább gyorsulhat, az árbevétel 13,3, az adózott eredmény 18,9 százalékkal növekedhet.
A szektor előretekintő P/E-rátája 26,7, ami a globális átlag feletti, de az Erste szerint indokolt a magas árazás, mivel a szektor vállalatai magas profitabilitás és stabil üzletmenet mellett működnek.
Az elemzőház szerint a szektor vállalatainak részvényárfolyama tovább ralizik majd 2021 első negyedévében, a szektor egésze 0-5 százalék közötti mértékben kerülhet feljebb.
Egészségügy
A szektor kilátásai jók, az elemzői konszenzus alapján 2021-ben az árbevétel 8, a profit 13,4 százalékkal emelkedhet. A gyógyszergyártók bevétele 7,7, profitja 12,2 százalékkal növekedhet 2021-ben, az orvosiműszer-gyártók bevétele 11, profitja 19,6 százalékkal bővülhet jövőre, ebben az alszegmensben a legfontosabb szereplő a Thermo Fisher Scientific, a Danaher, a Medtronic, a Stryker és a Intuitive Surgical. A legkisebb mértékben az egészségügyi szolgáltatók növekedhetnek 2021-ben, ott a bevételek 6,9, a profit 9,9 százalékkal bővülhet.
Az egészségügyi szektor alacsonyabb árazáson forog, mint a globális részvénypiac, az előretekintő P/E-ráta 17,3.
Az Erste szerint ez a szektorindex is 0-5 százalék közötti mértékben emelkedhet 2021 első negyedévében.
Napi fogyasztási cikkek gyártói (consumer staples)
A szektor vállalatai megszenvedték a globális járványt, a szektor vállalatai a tőzsdén is alulteljesítők voltak. 2021-re mérsékelten pozitívak a kilátások, jövőre az árbevétel 5,1, a profit 11 százalékkal növekedhet.
A szektor előretekintő P/E-rátája 19,7, az osztalékhozam 2,8 százalék, az árazás valamivel magasabb, mint a globális átlag, ennek ellenére az Erste szektorszinten 0-5 százalék közötti árfolyamemelkedésre számít jövő év első negyedévében.
Ciklikus fogyasztási cikkek (consumer cyclicals)
A szektor felülteljesítette a teljes részvénypiacot, ami nem véletlen, az Erste ide sorolja az olyan sztárvállalatokat, mint az Amazon vagy a JD.com, amelyek abból profitáltak, hogy a vásárók világszerte egyre inkább online vásárolnak. De a szektorhoz tartoznak az autógyártók is, többek között a Tesla, amelynek az árfolyama hatalmasat ralizott idén.
A teljes szektor bevétele 15,3, profitja 87 százalékkal emelkedhet 2021-ben, ettől a szektortól is 0-5 százalék közötti jövő év első negyedéves növekedést vár a tőzsdén az Erste.
Ipari termékek és szolgáltatások
Az idei 7,8 százalékos bevétel- és 27,8 százalékos profitcsökkenés után jövőre a szektor vállalatainak bevétele 9, profitja 39,4 százalékkal emelkedhet.
A szektor árazása a globális átlag feletti, az előretekintő P/E-ráta 22,3, az előretekintő osztalékhozam 1,8 százalék.
Pénzügyi szektor
Globális szinten az elemzői konszenzus alapján idén 18,6 százalékkal csökkenhet a szektor profitja, jövőre viszont 18,5 százalékos növekedés jöhet. A pénzügyi szektor részvényeinek árazása elmarad a globális átlagtól, a 2021-es P/E-ráta csupán 12,7, az osztalékhozam viszont magasabb, mint az átlag, 3,1 százalék. Az Erste a szektor egészének árfolyamemelkedését várja 2021 első negyedévében.
Energiaszektor
A szektor vállalatainak bevétele 27, profitja 73 százalékkal lehet alacsonyabb idén 2019-hez képest, az olyan nagy iparági szereplők, mint a BP, az Occidental Petroleum, a Marathon Petroleum, a Suncor Energy, az Exxon Mobil vagy a Petro China is veszteségessé vált.
Az IEA várakozása szerint az olajkereslet idén 9,6 százalékkal csökken, 2021-ben pedig 6 százalékkal növekedhet, de még azzal együtt is a 2019-es szint alatt marad.
Az elemzői konszenzus alapján a szektor profitja 138,6 százalékkal növekedhet 2021-ben, az osztalékhozam pedig 4,9 százalék. A szektor egészétől részvénypiaci emelkedést vár 2021 első negyedévében az Erste.
Nyersanyagkapcsolt szektor
A szektor vállalatainak bevétele idén 6,7, profitja 5,3 százalékkal csökkenhet 2019-hez képest, a kilátások viszont jók, az elemzői várakozások alapján a bevétel 12, az adózott eredmény pedig 35 százalékkal emelkedhet szektorszinten.
Az árazás globális átlag alatti, az előretekintő P/E-ráta 15,4, ettől a szektortól is 0-5 százalék közötti árfolyamemelkedést vár az Erste 2021 első negyedévében.
Európai részvénypiac
Az elemzői várakozások alapján az európai vállalatok profitja idén 32,5 százalékkal zuhanhat, amit elsősorban a nagyobb olajvállalatok, mint a BP és a Royal Dutch Shell profitjának zuhanása okoz, miközben a 242 vállalat részvényeiből álló Erste Europe Index cégeinek medián profitcsökkenése csupán 14 százalék, és csupán a vállalatok 8 százaléka veszteséges.
Jövőre viszont nagy fordulat jöhet, a várakozások szerint 2021-ben az európai vállalatok profitja 37 százalékkal emelkedhet, és csupán a cégek 3 százaléka lehet veszteséges.
Az európai részvények árazása vonzó, a 2021-es P/E-ráta 18, az osztalékhozam 2,9 százalék. Az Erste szerint a részvények árfolyama 0-5 százalék között emelkedhet 2021 első negyedévében, de a befektetőknek érdemes figyelni a megfelelő szektorok kiválasztására.
Amerikai részvénypiac
A várakozások szerint 2021-ben az amerikai tőzsdei vállalatok árbevétele 7,8, profitja pedig 23 százalékkal növekedhet. Szektoronként azonban jelentős eltérések várhatók, a technológiai és az egészségügyi szektor profitja magasan stabilizálódhat, de az erősen ciklikus energiaszektor és a bankszektor vállalatainak profitkilátása is jelentősen javult.
A 2021-es P/E-ráta 22,8-as szinten áll, az osztalékhozam pedig 1,5 százalék, a relatíve magas árazás az Erste szerint indokolt, ha figyelembe vesszük a vállalatok növekedési kilátásait és az alacsony állampapírpiaci hozamokat.
Az Erste további árfolyamemelkedést vár az amerikai részvényektől 2021 első negyedévében.