MEGTAKARÍTÁS ISMERTETŐ2

Kedves Érdeklődő!

Néhány fontosabb tudnivaló a megtakarítással kapcsolatban. Maga a termék nagyon rugalmas, bármikor szüneteltethető, visszavásárolható, így gyakorlatilag minden élethelyzethez képes alkalmazkodni, korlátozások nélkül.

A megtakarítás, három fő részből áll. Egy úgynevezett rendszeres díjfizetéses részből, itt ön eldöntheti, hogy milyen rendszerességgel fizeti a díjat. (havi, negyedéves, féléves, éves)

A másik rész egy opcionálisan választható életbiztosítási rész, melyben különböző életbiztosítási,- baleseti,- orvosi fedezetek közül választhat.

A harmadik rész az eseti számla, amire bármikor fizethet be pénzt, illetve vehet ki róla. Úgy kell elképzelni, mint egy bankszámlát, viszont itt nem kell lekötni a pénzüket.

A termék tartalmaz továbbá egy 3 millió forintos, baleseti halál esetén kifizetendő biztosítást.

Nálunk sokféle alapból lehet választani, és ezek átváltása is díjmentes. A hozamokban, a biztosítók nem tudnak nagy különbségeket elérni, hiszen sokszor a biztosítók is összefognak egy-egy alap vásárlásánál.

A szerződést folyamatosan menedzseljük. Minden évben az évfordulón felkeressük az ügyfelet, közösen átnézzük megtakarítását.

Az ügyfeleknek is lehetőségük van egy saját ügyfélportálon keresztül folyamatosan nyomon követni a megtakarítást, az aktuális értékét.

Az alábbiakban láthatóak az alapjaink hozamainak kimutatása, az elmúlt 1, és az 5 éves időszakokban.

(A múltbéli hozamok, természetesen nem irányadóak a jövőre nézve!)

Alapjaink és a hozamok:

E mellett, különböző életbiztosítási fedezetekkel is kiegészíthetőek a megtakarítások. Egy megtakarításon belül, akár az egész családja biztosítva lehet. Ebben az esetben, nem kell mindenkinek külön szerződést kötnie, illetve további kedvezmények is járnak érte. Természetesen, külön termékként is köthető életbiztosítás, ugyanezekkel a fedezetekkel.

Rövid tájékoztató a választható fedezetekről:

Fedezetek:

  • Bármely okú haláleset
  • Baleseti haláleset
  • Közlekedési baleseti haláleset
  • Megváltozott munkaképesség (TB)
  • Baleseti rokkantság
  • Közlekedési baleseti rokkantság
  • Kórházi napi térítés
  • Baleseti kórházi napi térítés
  • Női kórházi napi térítés
  • Műtéti térítés
  • Baleseti műtéti térítés
  • Női műtéti térítés
  • Aegon dok
  • Betegszállítás
  • Házi vizit
  • Égés
  • Csonttörés
  • Gyerekekre szóló kiegészítő
  • Keresőképtelenség napi térítés
  • Baleseti keresőképtelenség napi térítés